2012. szeptember 5., szerda

2012.09.05


Olvasóim!

Mai napom az alábbiak szerint zajlott.
A reggel  7:00-ás keléssel és 7:30-as reggelivel indult. A munkát 8:30 kor kezdtük. Ugyanúgy 3 csoportra osztva, mint tegnap. Mi a tegnap elkezdett munkát folytattuk, az alapárok betonozását csináltuk meg és a sütő belső felének aljzatbetonozását fejeztük be Szilvivel. Ez nyugis meló volt betonkeverés, hordás majd simítás. 4 és fél talicska beton ment bele. Azért fél talicskákkal közlekedtem, mert a terep vége nagyon lejtős volt. Így is félő volt, hogy megindul a talicska. Szilvinek megmutattam nagyjából, hogy kellene elhúzni az aljzatot glettvassal. Azután azt ő csinálta én meg hordtam a betont. Az aljzat végleges simítását én végeztem el. A főnökünk nagyon meg volt elégedve a munkákkal főleg a vízszinttel, mert mindenhogy tökéletes volt . Egy kifogása volt, hogy cementes volt egy kicsit a beton, de 1/3 cement/homok aránytól mit lehet várni. Ez kb 2 órás munka volt.
A többiek ez idő alatt a tegnapi munkát folytatták a pincében, mert eléggé nehezen lehet ott haladni. Addig a többiek a nyitott rész elött egy 30cm mély alapot ástak annak a falnak, ami a poroszsüveg födémen levő felbeton szintjéig lesz felfalazva a +-0,00 ig. Először a pincében lévő alapokat betonoztuk ki földnedves betonnal, majd a födém előtti rész lett zsaluzva, majd betonozva. Ez az egész kb 3 órát vett igénybe. Én a betonkeverésben vettem részt egy másik osztálytársammal együtt. Itt is voltak cserélődések. Szorított munkaidővel dolgoztunk, mert Lipcsébe is bementünk ma, mert ingyenesek voltak a múzeumok. Emiatt már 12:30 kor letehettük a lantot. Nagyon keményen hajtott mindenki, ami előhozott összeszólalkozásokat is, de ezeket sikerült kezelnünk. Amint beállt egy megszokott rend, ki hol van, akkor már pontosan és gyorsan ment a munka. Időre kész is lettünk. A főnök azért is engedett el minket ma előbb, mert tegnap és mai is pontosan és gyorsan dolgoztunk. Egész nap teljesen borús időnk volt és esett is az eső.
13:45 kor volt az indulás itthonról be Lipcsébe. Busszal mentünk ki a vasútra. Gyorsabb volt az utazásunk. A városban is villamosal mentünk el a múzeumig. Több kiállítás is volt az épületben, ebből mi egyet néztünk meg. Az egyes kontinensek őslakóinak mindennapjáról szóló kiállítást.  Érdekes volt, de munka után kicsit fárasztó is. Jó áron tudtam venni Starbucks-os kávét, ami nagyon kellett, mert majd elaludtam. Kicsi járkálás volt még a vasútállomáson lévő bevásárló központban, és pont vacsorára haza is értünk. A vacsora hát elég fura milánói makaróni volt, de a fagyi utána meg nagyon jó volt. Este kicsi pihenés a pubban aztán lefekvés lesz az esti programtervezet.
További szép estét kívánok minden kedves olvasómnak!

A lakóházunk: mi fiúk az alsó szinten vagyunk, a túloldalon van a szobánk. kb a saroktól a 4. ablaknál.


Lipcsében az egyik épület teteje



Lipcsei vasútállomás tartószerkezete pontosan



A falazat alapja már letakarva.

Az én betonozásom holnap bővül!


3 megjegyzés:

  1. A kemény munkának megvan a gyümölcse úgyhogy hajrá !

    VálaszTörlés
  2. Nem jól írtad "Az én betonozásom holnap bővül!" és szegény Szilvivel mi van?

    VálaszTörlés
  3. Ádám!

    A Szilvit bele írtam velem betonozott és aljzatot simítottam kb az 5. sorban benne van. A betonozást azt már nem tudom régen volt. Lehet hogy neked van igazad ebben de nem tudom pontosan.

    VálaszTörlés