2012. szeptember 19., szerda

2012.09.18


A mai nap reggeli keléssel és 9:30 kor munkakezdéssel indult. Ma párban dolgoztam. Elég jó kis feladatokat kaptunk. Az első az volt, hogy a meglévő árkot homokos kaviccsal fel kellett töltenünk. A rákerülő esővíz csatorna csövének ez szolgált lejtést adó rétegének. A csövek azok 125 ös PVC cső. Az első elem az egy Y volt aminek egyik ágába 45fokos elem került. Vazelin segítségével csúsztattuk egybe az elemeket. Az Y körüli csatlakozásokat még magunk megoldottuk. A fal melletti két 2m es elem csatlakoztatása már segítséget igényelt.



A keddi blog bejegyzés az csak ma tudott felkerülni. Internetes gondok adóttak errefelé.

A csöveket, azt először 1% os (1m-1cm lejtés) lejtéssel tettük le. A főnökünk Thomas ezt módosította 0.5% os lejtésre ez is szépen összejött. A csövet körbe vettük homokos kaviccsal. Az árok körül még volt egy lépcső erre és a csőre durva kavicsterítést tettünk.
Ezzel a feladattal végeztünk, de csak innentől indult el a nap nehezebbik része.
Thomas a pub ajtaja elé egy csepegtető vasrácsot készített velünk. Ennek a munkálatai folytak.
A meghagyott kövezetből körülbelül még valamivel kevesebb, mint 1m2-t fel kellett szedni és az alatta lévő föld szintjéig le kellett szedni először. A kövek bontása és a föld elhordása eléggé nehézkes volt. Két részből állt egy sittes és egy rendes feketeföldből. A földet feltöltésnek el kellett hordani a telken belüli süllyedésbe. A sitt az ment a konténerbe.
Egy rajz alapján dolgoztunk, amit a főnök lerajzolt nekünk. Egy felülnézeti és egy metszeti képet adott a kezünkbe. A földet még 10cm mélyen kiszedtük, hogy a kavicsterítés elférjen a beton alá, hogy nehogy felfaggyon. Ezzel nagyjából dél után közvetlenül végeztünk is. A betonozásnak ezután álltunk neki. Ennek 10 cm-nek kellett lennie. A betonozás nehézkesen ment, az első pár keverés után az 1db keverőt kellett beosztanunk. Többieknek habarcsot kellett keverniük, addig a betonunk meg erőteljesen kötött a nagy melegben. A munkánkat az is nehezítette, hogy a konténert pont akkor cserélték ki a területen, amikor a betonkeverő kelett volna és a vezetéket félre kellett húzni. Ez is besegített a kötésbe. Aztán a többi keverés már egybe le tudott menni. Szépen le is húztuk a betont. Minden frankó lett volna, ha a főnök nem akkor találja ki, hogy egy darab vashálót is tegyünk bele. Szépen szétszedte a felületet a már megkötött anyagba meg alig bírtuk belepasszírozni a vasat. Újra lehúztuk, ami megint szépen sikerült. A nap e része így le is lett zárva. A mosogatás megtörtént. Ezután a többieknek segítettem be a födémtisztítás körül. Elég nagy munkatempót kellett diktálniuk, mert holnap 10:00-re jön a beton. A födémet tisztítani kellett a sitett a vödörrel leadták és a betont meg feladogattuk.
Nap végére ezzel is végeztünk majd vacsora következett. A vacsora gombás húsos mártás volt krumplival meg salátával.


Távolabbról a munkám

Az eddig burkolt felület a mai munkánkkal.

Részlet kép.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése