2012. szeptember 19., szerda

2012.09.19


Olvasóim!

A mai napom következik.

A napom 7:50 es keléssel indult. Egyéb tevékenységeim voltak amit szerettem volna még reggel elvégezni. Ezután reggelizni mentem. Munkakezdés szokásos időben történt.
Reggel azt tudtuk, hogy 10:00 re jön a beton és elég sok feladatunk lesz a beton fogadásáig. Rögtön ide álltam be segíteni. A betonban futó csővezetékeket fektettük le és földnedves betonnal fixáltuk. Én az állványon álltam és adogattam fel a vödröket. Volt még egy kevés sitt is. A födémet vízzel nedvesítettük be, hogy a téglák ne a betonból szívják el a vizet. A vashálókat is segítettem feladogatni. Nagyon gyorsan és pontosan kellett dolgoznunk. A mixer autót egy mikrobusz kötött pumpa előzte meg. Ennek volt egy vékony toldható csöve. Ezzel a tetőtérben könnyebb volt dolgozni, de hosszabb ideig is tartott. A mixerben már légpórusképző adalékkal volt ellátva a beton, hogy a födémet minél kisebb teher érje. Az alsó részt le is kellett zárni a betonozás alatt, mert félő volt, hogy az eredeti poroszsüveg födém leszakad. Nagyon sokat deformálódott. Eleve már Peri lábakkal alá volt támasztva.
Thomas a főnököm a munkálatok után megkért, hogy a hiányzó kőburkolatot rakjam le.
Ez 11:00 kor volt. Nekiálltam anyagot keverni és köveket összeszedni. 11:30 kor már ténylegesen raktam a köveket. 12:00 ig egy kisebb résszel végeztem. 12:30 kor folytattam is. Szépen haladtam a burkolással. Pontosan szépen raktam, de volt egy tempóm. Munka végére pont be is fejeztem a burkolást. Holnapra esetleg egy nagyon kis korrekciót kell elvégeznem. A szélének minél inkább futnia kéne a rács szélével. Ezt elég nehéz kivitelezni, mert nagyon apró kövek kellenek már. Ezt vagy betonozás után kéne vagy betonnal kiönteni és az lenne a leggyorsabb és tartósabb.

A burkolásom és ezzel vége is az ilyen melónak





Mixer és a hordozható pumpa


1 megjegyzés:

  1. Nagyon szépen alakultok. Kár, hogy nálunk már nincs hely ilyen kő-burkolathoz. Más is kérdezte már, de nem láttam a választ, mi lesz a felújított rész funkciója?

    VálaszTörlés